Cikkek
Szigorítás várható a tragédiák miatt
- Részletek
- Közzétéve: 2011. január 29. szombat, 10:17
Negyedévente kötelező ellenőrzést írnak elő a tömegrendezvények megtartására alkalmas helyiségekre, illetve szabályozzák a szabadtéri rendezvényeket is a diszkótragédia kapcsán. Január utolsó napjára elkészül a kormány által létrehozott munkacsoport azzal a javaslattal, amely a West Balkánban történt tragédia nyomán szigorítaná a bejelentési kötelezettségre vonatkozó jogszabályt - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
A jövőben a szakhatóságok - mint például a rendőrség, a tűzoltóság és az ÁNTSZ - is korlátozhatják a szórakozóhelyek nyitva tartását - mondta Tállai András, a BM államtitkára.
A Belügyminisztérium államtitkára elmondta: már a közeljövőben meghoznak egy önálló kormányrendeletet, melynek a célja a zenés-táncos rendezvények biztonságosabbá tétele.A továbbiakban egy átfogó jogszabályváltozást is előkészítenek, amely jelentősen megszigorítja majd a kereskedelmi törvényt, például kiemelik és külön szabályozzák a tömegrendezvényeket, de érinti az építésügyi szabályokat és a szabálysértési törvényt is.
Ezek a módosítások tavasszal kerülhetnek a parlament elé - tette hozzá.
300 fő fölött ömegrendezvénynek minősül
A kormányrendelet meghatározza majd a szórakozóhelyek engedélyezési eljárását, például háromszáz főben állapítja meg a tömegrendezvények alsó határát, a szabadtéri rendezvények esetében pedig ezer fő lesz a küszöb.
A szabályozás értelmében a tömegrendezvények szervezői csak akkor tarthatják meg programjaikat, ha előzőleg minden engedélyt beszereztek és a jegyző kiadta a működési engedélyt.
Például a rendőrségnek, a tűzoltóságnak és az ÁNTSZ-nek kell előzetes szakhatósági engedélyt kiadnia - hívta fel a figyelmet.
Egy napos bezárás
Az államtitkár szerint az új szabályozás bevezeti a negyedévente kötelező hatósági ellenőrzést, a hatóságoknak pedig olyan jogosítványt ad, hogy akár egy rutinellenőrzés során a szórakozóhelyet bármikor bezárathatják egy napra. A helyiség tartós bezárása és a pénzbírság kiszabása továbbra is a jegyző hatáskörében marad. Ez komoly változás ahhoz képest, amit 2009-ben vezettek be,amely szerint csak bejelentési kötelezettségük volt a szervezőknek.A jogszabályok előkészítésébe a vendéglátóipari egységeket összefogó szervezetek is bekapcsolódtak és már javaslatokat is tettek - mondta Tállai András.
18 év alatt nincs alkoholfogyasztás
A továbbiakban koncepciót dolgoznak ki a fiatalok szórakozóhelyeken való tartózkodására is. Ez azt jelenti, hogy szabályozzák a 18 év alattiak éjszakai szórakozási lehetőségeit, és különös hangsúlyt fektetnek majd arra, hogy ne kaphassanak alkoholt ezeken a helyeken se.Erre egyelőre csak javaslatok érkeztek, a konkrét jogszabályi változások még kialakítás alatt vannak - mondta. Felvetődött továbbá, hogy a rendezvényszervezőknek előírnák a kötelező felelősségbiztosítást.
Mint rámutatott: a tragédia arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a jogszabályokkal vannak problémák, hanem a szemlélettel is. Így például meg kell változtatni azt a szórakozási kultúrát, hogy a 18 év alatti veszélyeztetett korosztály tagjai felnőtt felügyelete nélkül hajnalig kimaradhatnak, alkoholt, esetleg más drogot fogyasztanak, mindezt teljesen szabadon.
Gondolkoznak már a szórakozóhelyek nyitva tartásának új koncepcióján, illetve a rendezvényszervezők etikai kódexének kialakításán is - nyilatkozta Tállai András.
Január közepén a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség nyolc ember ellen indított eljárást halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A terézvárosi jegyző 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet. A West Balkán üzemeltetői később bejelentették, hogy végleg bezárják helyet.
forrás: fn.hu